🎉 Hamarosan indul webshopunk! - 🍕 Addig is, szeretettel várunk éttermünkben!

❤️ Emlékekből épült, ízekből született

Már gyerekként megtapasztaltam, milyen élmény "egyszerűen" Jót enni – talán ekkor kezdődött minden...

Gyerekkorom legemlékezetesebb pillanatai a szüleimmel közös utazásokhoz kötődnek. Bennem kevésbé a helyek, sokkal inkább az ízek maradtak meg: az első harapás egy kemencében sült pizzából, egy tengerparti étteremben, ahol a napfény, az illatok, az egyszerű, de hibátlan alapanyagok és a gondtalan pillanatok élményei örökre bevésődtek. Jó alapanyagból, jót készíteni – olyat, ami emlékké válik.

Sok év telt el azóta – fiatalon dolgoztam pubban, nyitottam éttermet a Római-parton, majd egy időre háttérbe szorult a vendéglátás. A régi vágy azonban nem múlt el, és végül egy régi helyen talált otthonra: a családi üzlethelyiségben, ahol korábban a feleségem szépségszalonja működött. Újragondoltuk, kibővítettük, és minden részletébe beletettük azt a hitet, hogy az „egyszerűen jó” étel mindig többet jelent.

Így született meg Újpest szívében a La Piccola Napoli – egy hely, ahol minden pizzában ott van a múlt, a szenvedély és egy kis darab Nápoly.

étterem logo

Eredeti, minőségi alapanyag nem elv, kiindulópont

Minden pizzánk és ételünk gondosan válogatott, eredeti és minőségi alapanyagokkal kezdődik. Ilyenek például:

🍕 Molino Naldóni olasz pizzaliszt – Pizzatésztáink minimum 48,- de inkább 72 órát kelnek, így sütéskor kívül roppanós, belül légiesen könnyűek lesznek

🥫 San Marzano paradicsom (La Paesana DOP) – A Vezúv vidékén terem, ez adja paradicsomszószunk gazdag ízét

🧀 Bivalytejes mozzarella, burrata, fior di latte – Minden sajtunk Olaszországból, helyi termelőktől érkezik

🥩 Eredeti prosciutto cotto “Praga” – Érlelt combsonka egészben érkezik, melyet mi frissen szeletelünk a megfelelő vastagságra

🥩 Olasz Spianata Piccante szalámi különleges, egész borssal fűszerezve készül - Amikor az egész bors darabokkal fűszerezett, vékonyra szeletelt szalámi a san marzano paradicsomszósz és kemencében sült pizzatészta találkozik, elképesztő az ízrobbanás. Pedig "csak 3" összetevő...

🌶 Calabriai, spianata, házi kolbászkrém és házi salsiccia (kolbász) – Kis olasz termelőtől érkezik, előre leadott rendelés alapján, mindig frissen hűtve

Tény: Az alapanyagokat komolyan vesszük. Ha netán valami nem olyan minőségben érkezik, amit megszoktunk, vagy épp kifogyott az adott termelőnél, nem "trükközünk" a helyettesítésével, inkább átmenetileg leveszük az ételt az étlapról. 

étterem logo

Interjú Tímár Károllyal - La Piccola Napoli megálmodójával

Autentikus ízek, szenvedélyes munkával

Nálunk minden pizzának alapja a canotto stílusú, bigával indított tészta, San Marzano paradicsom és olasz tejtermelők fior di latte vagy buffala mozzarellája.

A kemencében, több száz fokon, pár perc alatt készülnek el a pizzák, de mögöttük hosszú idők receptfejlesztése, apró részletekre figyelő közös munka áll. Nem csak sütünk – alkotunk. Egyik védjegy pizzánk például füstölt kacsamellel és vargányával került be a pármai pizzaverseny legjobbjai közé, ahol több száz olasz csapatot is magunk mögé utasítottunk 2023-ban.

A pizza szerintünk nem csak egy étel, közös alkotás, amiben minden részlet számít.


étterem logo

🙏 Köszönjük, hogy velünk vagytok!

"Az utolsó próbasütéseknél nem volt szívünk kidobni a majdnem tökéletes pizzákat – így inkább szétosztottuk őket az újpesti járókelők közt. Később egy kedves kóstoló posztolt rólunk melynek hatására, a nyitáskor már kígyózott a sor az üzlet előtt. Hihetetlen volt! Szinte még szék sem jutott mindenkinek, de mi csak sütöttünk, mert kértétek."

Hálásak vagyunk minden egyes vendégünknek, aki bizalmat szavazott nekünk – akár az első szeletnél, akár a sokadiknál tart! Ti bizalmatok teszi lehetővé, hogy azt csináljuk, amit a legjobban szeretünk; minőségi alapanyagokból, "egyszerűen" JÓT készíteni Nektek!

A La Piccola Napoli nélkületek nem létezhetne, ez a hely nem csak egy álom megvalósulása, vagy egy pizzéria – ez egy közös élmény!
Egy falat Nápoly, itt Újpest szívében.

étterem logo